3. rész - Egy "kis" kitérő

Ma van 2 hete, hogy együtt vagyunk Avannal. Boldogok vagyunk, jól érezzünk magunkat egymás társaságában. Voltunk kétszer strandolni is. A szüleimnek is bemutattam már és nagyon kedvelik Avan-t. Azt mondják: "Kedves fiú. Sokáig!" meg "Vigyázz mit csinálsz mert jót veszítenél!".
Jó fejek de néha már sokszor mondják és idegesítőek. De hát szülők...
Most skype-olok Avannal, mivel nem vagyok itthon. Nyaralunk a szüleimmel Európában, Párizsban. Nagyon jól érzem magam itt de hiányzik Avan. Viszont 2 nap múlva megyünk haza. Már 3 napja itt vagyunk. Szóval webkamerázok Avannal.
- Hogy érzed magad? - kérdezte édes arccal.
- Kellemes. Bár valaki kéne még ide. - mondtam hívogatóan, de tudtam, nem tud eljönni egy csettintésre.
- Hát ide is. Mondjuk... Ő... Te!? - bájosan viccelődött.
- Ki más? Szeretlek! - őszintén mondtam.
- Én is szeretlek! Siess haza... mennem kell... Várj! Mégsem. Be kell mutatnom valakit. - mondta bolondozva.
- Várom. - feleltem bátran.
2 perc múlva - viccelődve- egy szép lánnyal ült vissza. Kissé meglepődtem, de Avan hűséges típus és nem hiszem, hogy így mutatná be a "barátnőjét". A lány köszönt:
- Szia Kimberly. Victoria Jogia vagyok. Avan unokatestvére és egyben jó barátja. Örülök neked.

Megnyugodtam. Mondtam, hogy hűséges típus. Visszaköszöntem.
- Szia, én is örvendek. Hogy vagytok? - érdeklődtem.
- Jól. - mondták egyszerre.
- Jól van majd beszélünk, mennem kell. Sziasztok.- köszöntem el.
- Szia szívem. (köszönt Avan) Szia Kim.(köszönt Tori[Victoria])
Jack bejött a szobába és éppen észrevette Victoriát. Azt hiszem bejön neki.
- Héééééé! - kiabált, mutatva a kezével hogy ne nyomjam ki a skype-ot.
- Most nem udvarolsz, bocsi. - mondtam.
- Nem azért... csak... ismerős ez a lány.. mintha már láttam volna...
- Előfordul.
- De... Mintha már láttam volna AVANNAL. - pontosított Jack.
Kidülledtek a szemeim. Jártak volna?! ....és nem mondta el?! De.. a szakítás után is ilyen jóba vannak? Akkor nem is unokatestvérek? Minden megfordult a fejemben. De próbáltam máshogy gondolkodni és nyugtatni magam, hiszen persze, hogy együtt lehettek mivel rokonok.
- Avannal? Kuzinok! Még jó! - zavartan mondtam.
- Nem úgy együtt.. EGYÜTT! - okoskodott.
- ROKONOK! Persze! - nyugtattam magam, próbáltam helyeselni.
- JÁRTAK! TUDOM! - rávágta.

Remélem hülyéskedik vagy csak ugrat. Nem lennék boldog ha a hátam mögött megint járnának és beetetnének azzal, hogy unokatestvérek. DE! Még akkor sem örülnék ha jártak és nem unokatestvérek de ba...ba... remélem barátok. VAGYIS NEM REMÉLEM DE ÉRTITEK! Avan ne legyen másik lánnyal, ha van barátnője, mert félreérthető, meg amúgy sem kéne... Röviden ennyi. Rákérdeztem:
- Honnan tudod? Ugratsz! - naivan mondtam.
- Nem ugratlak. Ismerem a csajt.  Nyaralás előtt láttam, hogy együtt sétáltak.... - mondta
- Miért ne sétálhatnának együtt? - kérdeztem.
- Persze... együtt.. kézen fogva. - rávágta.
- Jaj ez az "együtt" szó! Menj ki, nem érdekelnek a hülyeségeid!! - idegesen kiabáltam.
- Te mondtad... azért ha baj van, rám számíthatsz hugi! - nyugodtan felelt, megfogott valami kartonpapírt amiért amúgy is bejött, és kiment a szobából.
Nem bírtam, utánafutottam.
- Jack!
- Igen? - hátranézett.
- Azért köszi.... csak nehezen hiszem el. De erről még meg kell bizonyosodnom.
- Te döntésed. - mondta és továbbment.
Barbara küldött egy képet facebookon ezzel a szöveggel:
 " NEM HISZEK A SZEMEMNEK "

 Úristen, hát én sem!!! Felhívom skype-on Barbarát.
- Szia, ez mi??? - kérdeztem a szavaimat keresgélve.
- Szia. Ma voltam a kávézóban és ezt láttam! Le kellett kapnom neked! Ez felháborító! - mondta együtt érzően.
- Nem hiszem el... - sírás keringetett.
- Sajnálom. - mondta Barbara.

Kiderítem... hiszen.. rosszabb már nem lehet.