1. rész - Őt akarom!

Végre! Nyáááár. Jobb nem is lehetne. Ja de, mégis lehetne. Ha Avan járna velem. Most jelenleg a facebookon lógok és ő is fent van.

 De nem merek ráírni, hogy találkozzunk.. Valaki bíztasson! Na jó, rossz nem sülhet ki belőle, mert rengeteget szemeztünk.. de a lány lépjen először? NE MÁR. Úgy értem.. NEEEEEEEEEE, RÁM ÍRT. Úristen. Jól látok?  Ő az?

Furcsa. Vagyis szoktunk beszélni, de mindig én írok rá. Tipikus.  De örülök neki, ne értsetek félre, csak nem mindennapi.
Azt írta: Szia.:)
Hát akkor beszélgessünk.
Én: Szia.:) Hogy-hogy te írtál rám?
Avan: Hát.. arra gondoltam, hogy ma találkozhatnánk... unatkozom, és szeretnék beszélgetni valamiről..
EZ A NAP IS ELJÖTT!!!*-* ÚRISTEN. Próbáltam fékezni magam.
Én: Rendben, jó ötlet. Mikor, hol? :)
Látta. 15:13.
Nem ír vissza... 
Avan: Elmegyek érted 5-re. Egy kis forró csoki? :)
Én: Jöhet*-* és... Jöhetsz. Szia. Akkor 5.
Avan: Szia :D
Hát fel kellett hívnom Barbarát.. Muszáj volt. *---*
..kicsöng...- Szia csajszi ! Mizujs? - kedvesen vette fel a telefont Barbara.
- Sziaaaaa. Nem fogod elhinni. Avan randira hívott!!! - sikoltoztam.
- Ennek igazán örülök, de... 
- Én is, hát nem csodálatos? - vágtam bele a szavába.
- Kim nyugi... örülök, de... nem jól döntesz.. - lehangolva mondta.
- Ünneprontó! Most miért? Helyes meg minden. - lelkiismeret furdalásomban kérdeztem.
- Az. De emlékszel amikor több kilós voltál és nem kelettél neki?
- Igen..- megszeppenve válaszoltam.
- Akkor is elhívott volna, ha számítana a belső... neki.

- De... jajjj.. akkor is elmegyek. -  vágtam rá idegesen, de legbelül mégis tudtam, talán igaza van. De nem tudok ellenállni Avan-nak.
- Te tudod. Nekem mindegy. Jó szórakozást! Azért szurkolok, hogy neked jó legyen. - kedvesebb hangon mondta.
Leraktam a telefont és azonnal elkezdtem készülődni, ugyanis lassan 4 óra.. aztán 5. Nem öltöztem ki nagyon. csak felkaptam valami jó és egyszerű ruhát. Aztán már 5 óra is lett. Nagyon hamar. Pillangók repkedtek a gyomromban annyira izgultam. És csöngettek. Kinéztem az ablakon és Avan volt az. Lefutottam a lépcsőn, ki az ajtón és ott várt mosolyogva.(...)